Üdvözöljük honlapunkon.

 

   Cégünk vegyipari és gyógyszeripari üvegeszközök és desztillálók forgalmazásával és szervizelésével foglalkozik.

 

        Képviseljük a SIMAX üvegipari apparatúra gyártó termékeit, de e fölött, igény esetén foglalkozunk  „német” vegyipari üveg termékek szerelésével és forgalmazásával is.

Már 10-nél több vegyipari nagyberuházás referenciájával rendelkezünk, melyet saját magunk szereltünk. Mind QVF mind SIMAX üvegből készült vegyipari desztillálót és rektifikálót szállítottunk és építettünk. Pl építettünk 12 m (4 emelet!) magas rektifikáló oszlopot is SIMAX üvegből . (A megvalósítás képei: távolból, az épületben és közelről). A nagy átmérő (DN400) már reflux elosztót is kívánt.

 

  Mint a Simax vegyipari üveg berendezések képviselője forgalmazunk, és raktáron tartunk SIMAX vegyipari üveg alkatrészeket (főként tömítéseket, karimákat, és kis átmérőjű csőszakaszokat), berendezéseket, de ez nem zárja ki, hogy a német üvegberendezés gyártók (QVF, SCHOTT) részegységeit és alkatrészeit ne tudjuk beszerezni német partner vállalaton keresztül igen gyorsan és kedvező árakon! Jelenleg raktárról tudunk szállítani QVF-es, DN25-ös és DN80-as üvegalkatrészeket, karimákat és PTFE tömítéseket, illetve üvegalkatrészeket.

 

 Építettünk SIMAX üvegberendezést QVF állványra, illetve fordítva SIMAX tartó állványra (saját terv alapján) QVF üvegberendezést is, akár Hilti tartóval is kombinálva.

 

   Vegyipar számára saját gyártmányaink is vannak, melyek képeit a következő hivatkozásokkal lehet elérni:  azeotróp feltétek, teflon töltetleszorítók, fali saválló adagolók védőhálóval,  komplett alul szelepes adagolók védőhálóval és kompenzátorokkal.

   A hattyúnyak esetében az U-tag helyett jobban kedveljük a  saját gyártású szifont, annak kicsi oldalirányú beépíthetősége miatt (100mm!) így a termékvezeték a rektifikáló oszloptól csupán 30 cm-re lehet, míg az U-tag használata esetén ez mindegy  75cm. A gyártók erre a mai napig nem gondoltak, ezért a szifonhoz alkatrészeket nem gyártanak. Saját tervek alapján mi gyártatjuk le.

 

  Gyártunk passzdarabokat is (DN25-50) átmérőben, ahol a német QVF és a cseh SIMAX összekötés szükséges, illetve a nyomásérzékelő és 4-20 mA-es távadó PTFE membránnal),(beépített kép) és a hőmérséklet távadó beépítésre (beép. kép) kerül.(RB-s környezetben is!)

Egzakt RB-s szereléseket is vállalunk, illetve ahol szükséges a földeléseket elvégezzük.

 

   Nagyon sok helyen van régi gyártású cseh üvegberendezés ezért a legkritikusabb a tömítések kérdése, mert sok helyen felmerül a régen vásárolt eszközök és új eszközök vásárlása estén azok kompatibilitása, ezért a Tömítések  katalógusát közre adjuk magyarul.

 

  Szerelünk még és átalakítunk desztillálókat bidesztilláló-vá, illetve ahol pl. kazánvíz vagy más  alacsony vezetőképességű víz van átalakítjuk a desztillálót olyanná hogy ne kelljen savazni, illetve előtét vízkezelőt teszünk hozzá.(IDPE 10).

 

  DPE 10 –es desztillálót használnak legtöbbet ma az országban. Desztillálóban és ioncserélőben szinte mindent tudunk, kezdve az asztali labordesztillál

ó-tól  a VDE10-en át az IDPE10-ig vagy a 100l/ó teljesítményű gőzfűtésű SIMAX vízdesztillálóig, referenciáink szerte az országban megtalálhatóak (Mecsekérc, Országos Sugárbiológiai Központ, Agrokomplex, SOTE, Siemens, Génbank stb).

 

Az új desztillálók képei:

IDPE4Z- 4 l/óra teljesítményű desztilláló csak 240V/16A kell hozzá.

IDPE10- 10 l/óra teljesítményű desztilláló 3x400V/16A kell hozzá

IDPE30- 30 l/óra teljesítményű desztilláló 3x400V/32A kell hozzá

IDPP-k már nagy teljesítményűek ezekhez komoly előkészítés kell (vagy szárazgőz 100kg /ó teljesítménnyel, vagy egy kész erőmű (50kW azaz kb. 60A a 3 fázison!)

 

A régi desztillálók képeit itt közreadjuk, hogy az esetleges alkatrészbeszerzésben tájékozódni tudjanak:

Bideszilláló 6+4 l/ó   3 fázisú 380V-os bidesztilláló, mely 6l normál és 4l bidesztillált vizet képes előállítani óránként.

DPE 10 – 10l/ó telj desztilláló, régen 380V ma már 400V-os. 3 fázisú.

 

Más: még amivel még foglalkozunk: aminosav analizátor és rotációs vákumbepárló (500ml-2l)

 

Várjuk megkeresésüket bármely elérhetőségünkön!

 

 

Tisztelettel: Kovács József  okl. villamosmérnök 

 

 

Elérhetőségeink:

Telefon:

+36 30 377 3991

 

Tel/fax/üz.r.

+36 22 301 046

 

 

 

 

e-mail:

albalabor@yahoo.com

 

Desztillálók, RO-berendezések, ipari üvegtechnológiák szállítása

Tradeing and montage of industrial glass technologies, destillators/ion exchangers,Ex. pressure and temp. transdusers for harsh env..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.